Komolyan elgondolkoztam ma azon, hogy biztos jó helyen vagyok-e.
Három nap túrázás után egy fél napot otthon voltam. Semmi bajom nem volt, örültem hogy vagyok, hogy milyen jó dolgokat csinálok és úgy egyébként hogy milyen happy az élet.
Ma bejöttem dolgozni és csupa nyomott ember között hirtelen menekülhetnékem támadt. Mindenki rohadt stresszes, mutogat a másikra, csak a saját dolgaira koncentrál. Nincs aki megmondaná, hogy miként kéne a problémákat áthidalni. Nincs igazán főnökünk, ezért senki nem mer döntést hozni. Csak tolnak mindent maguk elé, én sodródom az árral. Nem érzem, hogy ezek az én problémáim lennének. Nem is akarok belefolyni, mert hiába vagyok itt már egy ideje és vagyok csapattag, de ugye mégsem vagyok csapattag. Bármelyik pillanatban elmehetnék és el is mennék szívem szerint.
Szükséges rossz ez, de valahogy kéne benne egyensúlyt találni.