csütörtök, szeptember 30

valahogy annyira sikerült elintéznem magam, hogy tegnap még lábra tudtam simán állni csak fájt, ma viszont lábra tudok állni nagyjából, sántítva megyek és csak úgy simán is fáj, nem csak terhelem... bekattant a combtövem és őrült módon tudnék visítani csak mőlna már el...éljen a szombati betonozás és a még addig hátralévő két dolgos hétköznap

szerda, szeptember 29

lusta vagyok itthonról elindulni. itt is lehet zenét hallgatni, bár a koncert amire megyek nem éppen az örök állandóságról szól. nem lehetek lusta

hétfő, szeptember 27

:D :D :D :D

megvan a jegyem Londonba!

gesztenyefa

Egyébként csak a gesztenyefák hiányoznak. Azok itt csak olyan helyeken vannak, ahova én alapesetben nem járok. Van pár a BME Duna felőli oldalán, a Gellérthegyen, az Alagút fölött a Vár alatt, Zuglóban, Hűvösvölgyben... Otthon meg erről szól az ősz. Én nézem a gesztenyefákat a Vár utcában meg a zeneiskola udvarán, oda bemászok néha. A gesztenyefák meg a fejemre dobnak egy-két gesztenyét. Én összeszedem őket , hazaviszem, aztán egy idő után kidobom, vagy kidobja más. Már hideg van, de még süt a nap, de sárgán, nem szürkén vagy fehéren... Itt ez az egész hiányzik, ezért vagyok megzavarodva Miskolcért, hogy mehessek már este nézni a várat, sétálni egyet, vagy túrázni. ez olyan biztonságot adna. Ma elmentem pár gesztenyefa alatt a nagy ügyintézésből visszatérve és olyan jól éreztem magam. Hideg volt, de kabátban, sálban, biciklin meleg. Sütött a nap és nem kellett rohannom. És még azt is éreztem, hogy okos vagyok, mert megoldottam valamit aggyal nyafogás helyett.

vasárnap, szeptember 26

family

tegnap drága öcsém huzamosabb ideig folyamatosan pottyászt írt poggyász helyett a levelezésünkben, majd ma anya megkérdezte, hogy mi a felirat a gtalkon (working for a rich girl, staying just a poor girl...) mire lefordítottam, megkért, hogy szedjem le, mert ez rosszat tesz az energiaáramlásnak. mondtam neki, hogy már leszedtem és a millenium falcon van kiírva. megint megkérdezte, hogy mi van kiírva... mondtam, hogy ezeréves sólyom... ez valami tibeti? ... nem star wars...

szombat, szeptember 25

ilkautcaharmincháromezeregyszáznegyvenhárom

ilkautcaharmincháromezeregyszáznegyvenhárom...az egyik legnagyobb fun volt ide levelet írni anno annak idején, sőt fergeteges home videom van 1992-ből ebből a fürdőszobából...imádtam a recsegő parkettát, az egész lakást, a cseléd bejáratot, az alacsonyan szálló repülőket... aztán a család elköltözött, kiadták a lakást...sokáig diákoknak és most egy másik ismerősünk költözött oda. teljesen átváltozott a lakás, még mindig tetszik a recsegő parketta, de az van már nálunk is... érdekes volt kisiskolás nyaraim és szüneteim helyszínén másokkal mást csinálni... de jó volt
igazából nem is ezt akartam írni... ez nem is fontos, de erről jut eszembe. itt jön a lényeg. még mindig azt akarom, hogy hagy mehessek légyszi légyszi disznóvágásra, vagy szüretre... olyan nagyon jót tenne a kis lelkemnek...agyban kipihenném magam...
mondjuk anyától kaptam egy B ajánlatot ha ez nem jön össze, ugyanis elvisz wellnessbe miskolcon...szauna, gőzfürdő, masszázs...everything will be fine and relaxing

péntek, szeptember 24

a pénz boldogít

engem mostmár senki nem fenyegessen pénzbírsággal, mert lehet, hogy dühkitörésem lesze, sírni és üvölteni fogok vagy még kitudja mit csinálni.
még mindig nem tudom, hogy átmentem-e a kurva tanfolyamon, fizetem a kurva kolit a levegőbe és ma ír nekem a szociológia, hogy nem jó nyelvvizsgát vittem be, amit ha nem pótlok áttesznek fizetősre, meg kell vmi kurva papír az andragógiáról...hányok esküszöm..sugárban...egy doboz cigit tudnék most nyugodt szívvel elszívni

színes egyéniség

vannak tipikus szezonális kaják, amikből én otthon is igyekeztem mennyiséget enni, hogy egy évre elraktározzam az érzést... de most valahogy sikerült beszíneznem magam két aktuális szépségtől... tegnap néhol, foltokban, úgy hogy csak én láttam kicsit lila lettem a céklától ma pedig sütőtököt ettem, amit ugyan még csak most nyeltem le, de mivel ebből is ipari méreteket kívánok fogyasztani, hamarosan a narancssárga is bejöhet a képbe

csütörtök, szeptember 23

oláh tomi büszke lenne rám... papírból csinálok millenium falcont
magam sem értem magam...milliószro felébredtem éjszaka, hogy ó jajj nem alludtam-e el, minden úgy van-e ahogy lennie kell...iszonyat ideges voltam végig... aztán mire felkeltem már betetőzött a nem is alszom én csak legyünk már túl az éjszakán érzés...most hogy felkeltem egyálalán sejtelmem nincs arról, hogy mitől voltam ideges.... semmi de semmi okom nem volt rá...ez egy egyszerű csütörtök

szerda, szeptember 22

én nem bíírom, az orvos is megmondta, hogy én ezt nem bírom
nem akartam elaludni, mert vártam egy emailt...vártam, ittam, ittam, vártam és végül négy körül mégis elaludtam.
aztán reggel jött is egy email, de erre mondjuk pont kurvára nem vágytam...hiába nem lakok koliban, ezt nem fejeztem ki nekik elég világosan így most kéthavi kolidíjat...18000 forint a magyar államkincstárba az én fizetésemből, csak úgy, have fun, mert megtehetem...
ordítani tudnék...tudok is

hétfő, szeptember 20

az ember életében vannak nagy dolgok

érdekes szokásom alakult ki az évek alatt a gyümölcsmagokkal...nem tudom elvisleni, ha ne mtudom róluk teljesen leenni a gyümölcshúst...ezért egy barack megevése kb fél óra a szilva kicsit éretlenen akár órákig is eltarthat... én nem bánom, nagyon élvezem...aztán annyira megszokom a dolgot, hogy a mag a kezemben, számban marad én meg játszom vele... olyan statisztikáim alakultam ki, hogy a már elfogyaztás utáni rész a legrövidebb...általában már az utcasarkon elejtem a kezemből, vagy kiesik a számból, de ma...ma egyéni rekordot döntöttem... egészen az iskoláig bírta a szilva, majd végig a tanítást és már csak az irodában köptem ki, mikor fel kellett vennem egy telefont.
egyébkélnt nem is erről akartam írni, hanem először bettinek válaszolom azt, hogy esténként általában ráérek...
illetve mindenkinek üzenem azt, hogy nézze meg a mély yőszi letargiában és spleenben a mediterrán finomságok c. filmet, mert én filmen nem tudom mikor szórakoztam ennyire jól. nem erőltetetten volt vicces, hanem olyan őszinte emberi módon, ami mostanában néha hiányzik... folyt a könnyem tényleg és olyan megkönnyebülés volt... hajrá...mint majdnem művelődészszervező, kötelezővé teszem mindenkinek.

csütörtök, szeptember 16

bradycardia: A normálisnál lassabb ütemű szívverés.

Nagyon szeretem a kis lakóközösségünket. Annyira szolidárisak a lányok, hogy én tegnap elmentem kilenckor lefeküdni és hiába voltak ketten egy ellen, mégis kikapcsolták a star wars 5öt és ők is visszavonultak, aztán mikor hajnal 1kor lecsámborogtam folyadékért, meg zsepiért akkor egyszer csak ott lettünk mind a hárman, ültünk a nappalinkben és még vagy egy órát csacsogtunk... Aztán meg reggel végre senkit nem keltettem fel, hanem csak úgy simán eljöttem dolgozni, ahol sikeresen küzdök az elalvás ellen. Eddig jól ment, bár 4 órán keresztül a fülemben volt az ipod hangosabbik vége és én nem jutottam el addig, hogy bekapcsoljam... ültem bedugott füllel és nem hallgattam semmit... ha csörgött a telefon, kivettem... 4 óráig nem vettem észre, hogy nincs zene... most már van...

kedd, szeptember 14

első második nap

az első szociológus órámon rájöttem arra, hogy azért járok elsősök közé, mert okosnak érezhetem magam... a tanárbácsi már meg is jegyezte a nevem és azt mondta, hogy látszik, hogy a kollegina nem ma kezdte... imádok kollegina lenni és imádok 90 emberből egyedül válaszolni....
a második szociológus órám után azt akartam posztolni, hogy ezek hülyék mind, de a tanárnőnek full respect, mert tudta kezelni a fiút, aki matt részegen akart szakmázni 2 nap egyetem után...
egyébként meg hulla fáradt vagyok... és az is leszek minden kedden és szerdán... jéééj

hétfő, szeptember 13

Elkezdődött az iskola...Minden kaki a nyakamba borult...Órákig írtam a vizsgát ma...Fáradt vagyok...Nincs kedvem a holnaphoz se...Nem akarok ilyen savanyú lenni és minden mondatra fogvicsorogva válaszolni

péntek, szeptember 10

nem tudom, hogy csak azért, mert fizetés nap van, vagy úgy egyébként is, de egészen megkedveltem ezeket a lányokat, akikkel egyyütt dolgozom... tényleg kedvelem őket...
Szeretném megköszönni a karrierem fejlődését a google translatenek.
levelet írok kazahsztánnak, oroszországnak, aztán ágimamának

csütörtök, szeptember 9

ma nagy bölcsesség szállt belém.

Fuhh hát igen ez az órarend dolog kemény meló... Dél óta variálgatom jobbra balra, de aztán rájöttem, hogy nincs értelem tologatnom a tantárgyakat, mivel egy 150 fős órán senki nem veszi észre, hogy minden héten ott vagyok-e vagy csak két hetente, a másik meg ugyan ez a szitu, csak 90 fő és 30 perc késés... mit számít... sőt, hogy jól álljak jövő félévben , ennek a félévnek meg már úgyis mindegy, felvettem még egy rendezvényszervezés órát a zenei tanszéken...
egyébként mindennek az lett az eredménye, hogy kedden, na kedden ne keressetek, mert reggel 9től este kilencig három egyetemi épület között fogok ingázni... új lábak, vagy egy bkv bérlet kell majd :D
nagy kövek estek viszont le rólam, mert minden rendeződni látszik és még ősz is van, ami jó, mert mindjárt tél lesz, aztán meg tavasz és végül nyár... pont ezért szeretem, mert van, aztán meg más lesz...

szerda, szeptember 8

ja és szeretek azzal tisztában, hogy mi vagyok (nem kötelező elolvasni)

SZOCIOLÓGIA ALAPSZAK

A szociológia a társadalomtudományi képzési terület társadalomismereti képzési ágához tartozó alapszak. A képzés végén szerzett diploma megnevezése szociológia alapszakos szakelőadó. A szociológia, a társadalmi élet törvényszerűségeit kutató tudomány, mely a társadalmi kérdések tudományos módszerekkel történő feltárásával, elemzésével, a társadalmi problémák kialakulásának elméleti magyarázatával foglalkozik. Az alapszak képzési célja, hogy olyan szociológiai szakemberek kerüljenek ki a képző intézményekből, akik elkötelezettek a humanisztikus értékek iránt, megfelelő társadalomkritikai érzékkel rendelkeznek, széles körű társadalomelméleti, társadalomtörténeti, szociálpszichológiai, elméleti és empirikus társadalomkutatási, informatikai módszertani ismeretekkel rendelkeznek. A jelöltek a tanulmányok során elsajátított elméleti és módszertani ismeretek alapján képesek önálló elméleti és empirikus kutatásra, illetve a hazai és európai, valamint a globalizációs társadalmi folyamatok, tendenciák elemzésére, döntés-előkészítések szakmai megalapozására. A hallgatók a képzés során elsajátított ismereteik és készségeik birtokában alkalmazni tudják az adatfelvételi és számítógépes adatfeldolgozási technikákat. Képesek lesznek társadalmi, gazdasági, piaci kutatásra, reklámok hatásvizsgálatára, politikai és egyéb közvélemény-kutatásokra, a helyi társadalmak szociális térképének elkészítésére. Diplomájuk birtokában alkalmassá válnak az állami és önkormányzati igazgatás, a politikai pártok és más társadalmi szervezetek, nonprofit vállalkozások működési és szociális problémáinak feltárására és vizsgálatára, strukturális és regionális egyenlőtlenségek okainak feltárására, elemzésére. A képzésre olyan fiatalok jelentkezését várják, akik nyitottak a társadalmi problémák iránt, érzékenyek, kellő együttműködő, kapcsolatteremtő és kommunikációs készséggel rendelkeznek. Elég empatikusak és toleránsak a szociokulturális különbségek kezelésére. Az idegen nyelvű szakirodalom megismeréséhez és elemzéséhez megfelelő nyelvtudással rendelkeznek. Szívesen vennének részt tudományos kutatásában, elemzésében, illetve a közvélemény-, a piackutatás és a tömegtájékoztatás területén szeretnének elhelyezkedni. A szociológia szakos diplomával a munkaerőpiac következő területein adódhat lehetőség: önkormányzati, vállalati és oktatásügyi szervezés, szociálpolitikai, munkaerő-gazdálkodási és politikai pálya, tudományos és oktatási tevékenység, de a végzett szakember a gazdasági, igazgatási, társadalmi és kulturális szférában működő intézmények és szervezetek munkájában is részt vehet. A munkahelyszerzés esélyeit növeli, hogy egyre nagyobb az igény az emberek társadalmi helyzetének áttekintésére és kezelésére.

szociológia

a szociológiáról meg az a benyomásom, hogy itt, azaz ott vannak fiúk...

okos egyetemista lány vagyok, aki tudja mit akar az élettől és meglátja a lényeget mindenben

védjen meg valaki!!!

ez a nap félelmetes, vagy már a tegnap este kezdődött a félelmetesség..még 10 óra sincs és a gyomrom újra görcsben. mi van veletek emberek? buták vagytok mind? hogy lehet ez?
egy 30 éves nőt felvilágosítok az irodai chaten keresztül? emailt kapok olyan dolgokról, amihez semmi közöm?
tegnap meg olyan dolog derült ki olyan emberről, amit azért csak tudnom kellett volna, így már csak egy tőrdöfés
ma beiratkozok, hogy legyek már szociológus is bassza meg, mert az andragógia nem elég nagy hülyeség és változtatják az órarendem és nem sikerült routert találni és megbántottam egy embert akit még életemben nem is láttam és fáj a fejem és görcsben áll a gyomrom az idegességtől és és és... azt hiszem nem akarok kijönni a lakásból...az a legszebb hely a világon és én vagyok a bérlő és otthonos, pedig még be se fejeztük és kényelmes és én még fázni se fázom mert egy nagy halom takarónk van.

csütörtök, szeptember 2

egyrészt... jelentősen növeltem ma az emberek önbizalmát azzal, hogy egy egysoros angol levelet szétküldtem közöttük, hogy javítsák már ugyan ki, mert én ezt el nem merem küldeni saját kútfőből az orosz nagykövetségre... kijavították ügyesen, mindenki észrevette az apdó kis hibáimat... okosak ezek a fiúk, megtartom őket a karrierem fejlesztése értelmében...
aztán.... ki kérte, hogy statisztikája legyen a blogomnak? én ugyan biztos nem...eddig óvakodtam ettől, mert tudtam, hogy napokat, délelőttöket fogok előtte tölteni és agyalgatni, hogy ki lehetett, honnan , miért... az viszont kicsit fáj, hogy az emberiszony kapcsán találják meg a blogom a legtöbben... ezen változtatni kell és fogok...mától mindenkit szeretek (itt, élőben majd eldöntöm)

új lakás régi élet

meglepő, hogy mennyire fel tudott dobni a ma reggeli séta az albérlet és a munkahelyem között...volt egy hangulata, elsőre...valószínűleg nem fogom én ezt mindig ennyire élvezni...
egyébként meg minden nyomasztó dolgot leleveleztem.