vasárnap, november 30

"Ha életünk minden másodperce a végtelenségig ismétlődne, úgy oda lennénk szögezve az örökkévalósághoz, mint Jézus Krisztus a keresztfához. A gondolat hátborzongató. Az örök visszatérés világában minden mozdulatra a felelősség elviselhetetlen súlya nehezedik. Ezért nevezte Nietzsche az örök visszatérés gondolatát a legsúlyosabb tehernek (das schwerste Gewicht).
Amennyiben a legsúlyosabb teher az örök visszatérés, ennek hátterében az életünk csodálatosan könnyűnek mutatkozhat. De vajon a nehéz valóban szörnyű, a könnyű pedig valóban csodálatos?
A legsúlyosabb teher ránk nehezedik, leroskadunk alatta, földhöz lapít bennünket. Csakhogy minden korok szerelmi költészetében a nő arra vágyik, hogy férfitest súlya nehezedjék rá. A legsúlyosabb teher tehát egyben az élet legnagyobb beteljesülésének jelképe is. Minél nehezebb a teher, annál közelebb kerül életünk a földhöz, annál valóságosabb és igazabb.
Ezzel szemben a teher teljes hiánya azt okozza, hogy az ember könnyebbé válik a levegőnél, immár csak félig valóságos, s bár mozdulatai szabadak, semmi jelentőségük nincs.
Akkor hát mit válasszunk? A nehezet, vagy a könnyűt?"

sál és kesztyű

Macipapa sálját először hordta ő, majd Bence, aztán Bálint és mostanában az enyém... Apa kesztyűjét először hordta ő, aztán én, majd Bálint, most Bence.. ez jó, mi egy nagy család megosztjuk egymással a javainkat...
Ma egyébként két napos tanulási okokból fakadó kimozdulásmegvonás után elindultam Korai Öröm koncertre, ami sokat alakult és végülis egy borozásban végződött koncert nélkül a barátom rokonainak társaságában... Majdnem ott is aludtam egy kedves unokatestvérnél, de holnap hajnalban érkezik a családi delegáció, akiket a kellő tisztelettel fogadnom kell...ez azt jelenti,hogy ilynekor, egyszer az évben az ember nem lehet másnapos, máskor meg van engedvem nem muszáj, de meg van engedve, most nincs.
Azért büszkén mondhatom, hogy ebbe na társasgában nagyon jól éreztem magam...megszálltuk a bakaegeret és citrommal dúsítottunk mindent, vigit, bort, sört, vodkát...ez egy ilyen family, lehet velük élni...nagyon jó volt..rájöttem, hogy küzdenem kell a bennmaradásért, én innen többek között már ezért sem akarok kihullani...hajrá nekem!

péntek, november 28

Why, Lucy, your eyes are filled with tears?
- My heart is strained with bloodness
Oh look, the orchestra is getting ready,
dance with me, George!
Check the scene outside of Medellin.
Make a fuss in Caracas
Mixed guys and dark men at the bars
Mambo's slow Guantanamo
Was so glad escape in Trinidad
Outside down in Kingston town
Stole a car in the streets of Panama
Went too far in Bogota

Space cake brake at the Titicaca lake
Got some more in Ecuador
Out for a dance in a dive in Puerto Prince
Went too far in Bogota

A little weak, a little pale today
Looks like it's time, for that certain holiday

A little weak, a little pale today

A little weak, a little pale today

"Rip 'em up"

Space cake brake on the Titicaca lake
Got some more in Ecuador
Stole a car in the streets of Panama
Went too far in Bogota

A little weak, a little pale today
Looks like it's time, for that certain holiday

A little weak, a little pale today
Looks like it's time, for that certain holiday

A little weak, a little pale today
mint az oviban, minden délután alszom egy kicsit...de mint egy egyetemista, olyan sokáig vagyok fenn este ált. a tanulás miatt, hogy valahogy felborult a bioritmusom...este egy ideig tök jól bírom, de nappal, mint akit agyonvertek...elalszom órákon...ez korábban is sikerült, de sokkal nehezebben ment, most elég lerakni a fejem...a kávé se hat már, csak háromszor annyi...hmmm...elkapott az álommanó

szerda, november 26

szóval...valahogy a picsába szétestek a dolgaim....felborultam, és kiömlöttem...nem érzem, hogy a közeljövőben nem lesz jobb...elutaznék

kedd, november 25

arbeiterin

Asszem beteg leszek, a szemem előtt villog a battery low felirat...Háromtól hétig aludtam délután, de ez nem kárpótol azért, hogy éjszaka egy egész áruházat pakoltam át a ból b-be, majd szétszedtük az összes üres polcot és kidobtuk őket a kukába, végül befejezésül olyan hajnali fél hat magasságában a megrakodott 25 méteres telepakolt polcokat kezdtükel tologatni a nekik szánt új helyre...por hideg, buli, de most fáradt vagyok

vasárnap, november 23

ha átlagos magyar lány vagyok, akkor 3 év és hét hónap múlva férjhez megyek...

így jár aki szebb jegyet akar

aki szociológiát tanul és szebb jegyet akar, mint 2, az olyan dolgokról értesülhet mint:
Miskolcon 130 az örök világtörvényt hirdető, míg az V. kerületben csak 81 (béénák)
78 miskolci lakásban nincs fűtési lehetőség
minden lakásban van vízöblítéses WC (sztem nem biztos, de nem én vagyok népszámláló)
149 db faház áll a város teljes agglomerációjának területén
a város 79%-a, azaz 146353 fő rendelkezik legalább érettségivel
37947 férfi, míg 38436 nő házas (családon felmerülhetnek nézőpontbeli kérdések, vagy burjánzik a poligámia)
akit érdekel, van ott még ahonnan ez jött :D

szombat, november 22

adrenalin vs. endorfin...k.béla vs. én
gondolataim sötét homályában már két izzó is világít...mire hazaérek adventi égősor lesz belőle

péntek, november 21

a storynak nincs vége...műtét jön...enni csak holnap...addig is gipsz vállig, mert úgy a menő...egyem a kis szívét
novemberben még csak egyszer történt jó dolog, az se ma volt

barkóbázzunk...gondoltam...gipsz

kedves olvasók...
jelentem szétestem...háromnegyed kettő van én lelkesen gondolkozom...na persze fogalmam nincs, hogy ettől mi változik, az öcsém lelkesen várakozik a röntgen előtt vagy után, de még mindenképp egy gipszelés előtt...tesi óra+szekrényugrás+velem való rokonság=kéztörés bal oldalról... éljen...és még csak háromnegyed kettő van...mi jön még?

játék.

http://www.amanitadesign.com/
ajánlom a fash games menüpontot...

1 év 3 nap

kémeim jelentették, hogy az sms félreértéséből eredő probléma nem valósághű, én reagáltam túl...viszont én jelentem a kémeimnek, hogy a következő két hétre azt a feladatot kaptam, hogy gondolkozzak el azon, hogy van-e ennek értelme és jövője...lehet boldognak lenni, de valamiért vannak fenntartásaim..az már közel sem jó, ha a jövő, mint probléma merül fel...

csütörtök, november 20

kettes számú bejegyzés...

Rájöttem, hogy az egész bazinagy világban kettő azaz kettő olyan hely van, ami mindig azt okozza, amit elvárok tőle. Nem ver át annál jobban, mint ami egy ilyen helyném megszokott, akár szállást nyújt, van ott kaja,wc, tudom, hogy mit engedhetek meg magamnak, lehet találkozni ismerősökkel és mostanában a szerelmi életem igen kevésnek mondható idejéből egy elég komoly százalékot ezen a biztos ponton töltök...a kettő közül az egyiken...
szóval lerántom a leplet és azt kell mondanom, hogy az egész bazinagy világban csak a Tiszai pu. ésd a  Budapest-Keleti pu. a biztos...mindenhol máshol nem vagyok otthon...
De-Phazz No Jive magasan átvette minden eddigi számok agyonhallgatottsági listáját...egyéni rekordja 3 nap alatt 48 meghallgatás...ha ugye azt is beleszámtjuk, hoy elég sokat alszom itthon, ezene kvül sokat egyáltalán nem is vagyok itthon, kijöhet azaz eredmény, hogy ha zene szól, akkor nagyjából három napja csak ez szól és én még mindig nem unom...

hétfő, november 17

budapest második mozilátogatása legalább olyan jó volt, mint az első, bár gombok nélkül...nagyon kellemes volt a film..nem állt meg egy percre sem..olyan pont hétfő késő estére való, megnyugtatóan aranyos...:D

szem

ha elmegyek szemészetre én mindig azt várom, hogy na végre talán most szemüveges lehetek újra...de nem kiderül, hogy csak pihentetnem kéne a szemem...ez véleményem szerint lehetetlen...egyetemen vizsgák előtt állva?..na mindegy..várokés rontom tovább,hogy hátha egyszer beteljesül az álmom

akár

akár tanulhatnék szociológiát is ha már egy órával a várt előtt ébredtem, de nem én inkább függök a neten és végignézem az összes blogot, hogy hátha más is van így ezzel és reggel írt már valamit ahelyett, hogy tanulna, vagy egyebek...

vasárnap, november 16

esernyő

Boldogan jelentem be, hogy örülhet velem a világ, mert kész az esernyőm, amit valamikor még májusban tulajdonítottunk el egy eldugott kis padlásszerűségből, majd júniustól egy kedves kassai esernyész vette pártfogásába, majd októberben vettem hozzá szép ősszínű anyagot és ma a 20 perces helycserés szerelmi kalandom első percében magamhoz is vehettem...ezzel jöttem fel ide vidékről a nagyvárosba és boldogan öleltem magamhoz, mert szeretem...mindenki örüljön velem:D ez neketek, kedves mindenkiknek is jó lesz:D

újra itthon-otthon

megyek vissza haza, de csak két napig maradok, mert aztén megint jövök vissza haza...és ennek van értelme...szóval ilyen rövid látogatásom se volt még az egyetemi életem alatt...egyébként masszvan fel kell készülnie az embrerknek, ha kedves otthonában tartani akarja a lépést a helybéliekkel, elég komoly gyomorerőstésre van szükség... három  este, 5 különböző hely ahol fogyasztottam én és még jópáran..ezek utn nem is csoda, ha a kedves rokonok azt hiszik, hogy én pesten minden nap ezt csinálom, pedig a helyzet az, hogy nem is. ennyi

szerda, november 12

lehetne

még tegnap láttuk

www.valeriafazekas.com
tessék megnézni...a limited edition stockholm és berlin fantázianvű darabok feketében vadítóan hatnak személyes kisugárzásomra

kedd, november 11

vicces mozidélután volt, amin K.A.N.ap-pal vettünk részt... krimit néztünk..baromi érdekes volt, de kevésbé megviselő, mivel előtte könnyekig röhögtük magunkat szerény személyem bénaságán.
képek később...

víz és egyéb mesei elemek

hát őőő izé..motivációt vesztettem hazautazás terén, és ezzel meghosszabbítom kényszermagányom még egy kicsit...Tomas nem jön Prágába...itt borul a rendszer, mert Tereza fog visszamenni...Nincs más választásom...így is többet kellett már várnom, mint ami szerény véleményem szerint normális...Remélem innentől a regény további fejezetei is hasonló tendenciával változnak és a végén boldogan élünk, míg meg nem halunk...Pillanatnyilag már a jövőnek azon kicsiny darabkája is messzinek tetszik, hogy jövő hét kedden hazamegyek...Addig sok víz folyik még le a Dunán, de még a kollégium zuhanyzójában is...

hétfő, november 10

*

kéne egy pohár tiszta vízzel... de lehetőleg nem kérek újabb neveket...kettő bőven sok...az agyam ezt már nem tudja befogadni
és ugyan Tomas tényleg induljon már el Prága irányába...már mindjárt a regény végén járok, de az én sztorim még mindig itt stagnál

szombat, november 8

nekem miért nem járt utolsó beszélgetés, utolsó igazi emlék...miért csak egy kórházi szoba homályára és mélaságára emlékszem? egy banán a legmeghitebb dolog amit fel tudok idézni...
soha nem keseredek el ennyire, de most még minden dolog tetejébe ez is rámtört... ki lesz ott az esküvőmön, a diplomaosztómon, a karácsonyaimon, a gyerekeim születésén??? ami lehet az nem elég..én az igazi családomat akarom... minek nézek én filmet, ha ezt hozza ki belőlem...
azért jó lenne, ha időnként az emrbekkel akkor is találkozni tudnék, amikor igazán jó lenne, nem csak akkor amikor ráérek, vagy ők ráérnek...és ez különösen igaz az igazán fontos emberekre

mitsoura

Menyi minden történik az emberrel egy év alatt...Tavaly ilyenkor biztos, hogy reggeltől estig azokat a zenéket hallgattam, amiket az akkor még csak szimplán kedves majdnem 18 éves 11es helyesfiú b-tól kaptam. Istenem de mennyire izgatott voltam a hét minden napján..erről sztem sokan tudnának mesélni...a helyzet mit sem változott..azóta is tudok izgulni a hét minden napján, de azért mégis...tök fura,hogy mennyi minden történt egy év alatt...
Abba meg már nem is tudom, hogy belegondoljak-e, hogy mi is volt három éve ilyenkor...nem nem gondolok, van itt elég dolog, ami fájhat

csütörtök, november 6

szómágia

glóbusz, stúdium, megfed, mese, megszelídül, zeneiség, spiritualitás, bugyborog, zuborog, jóság, megmártózni a szépségben
Az érzéki élmény mit sem ér érzelem nélkül. Egy ölelés lehet olyan, hogy széttépjük a másikat, viszont lehet olyan is, hogy teljes lényünkkel megöleljük és észrevesszük az apró kis pihéket a nyakán.
Szexuálisan vonzódom ennek az egésznek az előadójához... Alfrédnek hívják, 50 múlt , de egyszerűen a három órás előadás alatt komolyan extázisba taszított, ahonnan nem tudtam szabadulni
Személyes hatása alákerültem...nem a jegyért, hanem tiszta mondataiért tennélm magamévá, tegyen ő magáévá..
Bocsánat...ne haragudjatok, én ma is őszinte akartam lenni

szerda, november 5

antiszociális szoba

Beszélgetek a szobatársammal, tök jól elvagyunk... Adott a sütijéből, együtt döntöttük el, hogy semmit nem ismerünk a kolinkból, kicsit kidekoráltuk a szobánkat...Sokkal jobb itt lenni, mint eddig bármikor, bár meglapődve tapasztaltuk, hogy valakik a kerítésen kívülrőlénekelnek és aztr kiabálják, hogy Gyertek le!
Ez biztos valami Ajtósis szokás, de mivel mi antiszociálisak vagyunk, lemaradtunk a szavazásról és valószínű minden egyéb információról is. Nem baj, végülis jó ez így...most egy kicsit ténylegotthon érzem magam...Epson gyönyörűvé tette a falam, és a másik falon is szép színes cucc van...jó lesz ez

kedd, november 4

megbocsátás

Epsont visszafogadtam a szeretetembe..olyan gyönyörűeket nyomtat itt nekem,hogy öröm nézni, hogy egyem a kis szívét...

vasárnap, november 2

Következő fejezetek

ez a fejezet arról szól, amikor Tereza visszamegy Prágába és otthagyja Tomast hagy évődjön...
így kezdődött volna vasárnap, de én nem írtam semmit, mert ahelyett elmentem Borihoz és szépen lassan beleástuk magunkat a filozófiába... 2 doboz ciginyi, 1 vízipipányi, 4kávényi, 2 zöldteányi és egy marcipántortányi mélységből révedtünk fél kettőkor, hogy jujj aludni kéne, majd tegnap este mindezt éjfélkor kisebb kevesebb cigivel szintén megejtettük...mire ma a 150fős előadó utsó padjában az első padban ülő bácsira lesegetve megírtuk gyönyörű nyolc oldalas jegyzetünkből a filo zh-t...és még így sem lett tökéletes, mert igen, azt kérdezte az az átkozott, hogy mit tettem volna Robespierre helyében, és hogy engem ért-e már valami nehézség a polgárság bipoláris léte miatt... mire én erre azt válaszoltam, hogy kiálltam volna a többség mellett, és nem nem ért... pont ennyit írtam fél oldalnyi helyre, mert tényleg így gondoltam és én ma őszinte akartam lenni...
egyébként Tomas Tereza után utazik a regényben, és én most kaptam épp egy erre utaló telefonhívást...Tomas meg is érkezik Prágában és szereti Terezát, node majd meglátjuk, hogy zajlik ez nálam...
remélem mindent bepótoltam, ha nem, majd még írok
üdvözlettel
én

játék

olyan zenei összeállításom lett a winapmban...ezermillió ezeréve hallgatott zenét szedtem össze... tegna fél nyolctól nagyjából folyamatosan hajnali egyig annyit csináltunk, hogy az összes zenét beraktuk a lejátszóba és az introkból próbáltuk felismerni őket....nem volt semmi, és meg kell mondjam elég kirájak->ly vagyunk...van amit csak a tapsból felismertünk...na mindezek után ma hallgatom azokat amiket már nagyon rég nem és nosztalgiázom...jó

szombat, november 1

dörömbölnek a vágyak

Jó vagy az ágyban
És tetszel nekem
Lehetnél akár a hű
A hű kedvesem

De nem vagy hű
Csak néha kedves
Hozzám és a
Többiekhez

Egy ősi késztetés bennem
Szinte szétszakítja a testem
Dörömbölnek a vágyak
Maguk alá gyűrnek engem

Ha nem vagy itt
Akkor vágyakozom
Ha itt vagy akkor
Megöl az unalom

Nem élhetek veled
Se nélküled
Szétzilálom
Az életed

Egy ősi késztetés bennem
Szinte szétszakítja a testem
Dörömbölnek a vágyak
Maguk alá gyűrnek engem

Te csak ne sápadj
Te csak ne pirulj
Te csak őrizd meg arcszíned
Mert jöhet itt még olyan idő
Hogy elveszítheted
... Ami jár neked

Tereza áll a fal mellett...

ha valakit érdekel, hogy mi történik velem úgy tényleg pontosan, az csak nyugodtan olvasson bele a lét elviselhetetlen könnyűségének első 10 kis részébe..nagyjából valami hasonló zajlik
a gond csak annyi, hogy én tudom, hogy mi lesz közben és mi lesz a vége...már olvastam...talán ez nem hiányzik, pedig pontosan de pontosan így alakul a helyzet...bár egyenlőre én még csak az álomnál járok, ahol áll Tereza a fal mellett...nem jó ilyeneket olvasni elalvás előtt..erre találták ki, hogy az ember a tankönyvein aludjon el és ne filozofáló fantasztikusan imádom regényeken...
a fejlődéslélektan amúgy is kényelmesebb...a maga 1500 oldalával még párnának is megfelel...