nem tudom, hogy normális érzés-e szerelmesnek lenni senkibe, hanem úgy mindenkibe. talán az, de ha nem én mégis az vagyok. boldog a javából és ezt tartani is kívánom. nem lehet ez már másképp. mert én nem az a lány vagyok, aki belesüpped a szarba és még termel is maga mellé, hogy jobban tudja sajnáltatni magát. nincs miért sírnom tényleg... ott a munka tanulás vonal, amire tényleg büszke vagyok, a tanulás részével még hétvégén is haladtam, a szeretet dolog, amiben csökevényesnek éreztem magam meg mégis ott van. végigzongoráztam mostanában jópár igazán mély beszélgetést a barátaimmal (páran még kimaradtak, de majd pótolom).
sokat gondolkoztam azon, hogy hogy is van ez, hogy ki számít, meg ki nem. mindig megtaláljuk egymást azokkal, akiknek épp számít a másik. a múltkor a szimplában, aztán itt az ágyikómban, valahol Budapest magvában, meg egy teraszon a hideg éjszakában. nincs miért sírnom, hívnak ha kellek, ha nem hívnak, akkor örülhetek, hogy minden gördülékeny és majd úgyis megtudom, amit kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése