nyáron egyszer már megígérték, hogy kapok kis droidokat, akik segítenek nekem...akkor nagyon örültem, viszont ma is megkérdezték, hogy kell-e segítség. nagy naivan mondtam, hogy hát lenne mit csinálni. erre mondták, hogy küldenek fogyikat, akik segítenek. Én szeretem őket, tudom, hogy tudnak dolgozni helyenként, bizonyos munkákat, de... én anyáéknál az oviban is összerettenek a kis torzult arcoktól, meg a tapogatástól, meg szeretgetéstől. minden fogyatékkal élőkért felelősséget vállaló génem az anyámnál maradt, nekem nem jutott sajnos egy sem. Nem akarom őket bántani, lenézni, semmibe venni, de nem tudom őket babusgatni, szeretgetni, csak távolról szemlélni, hogy élnek és hogy élnek. a gondolat is fáj, hogy miből maradnak ki, de mindig azzal nyugtatom magam, hogy ők a saját világukban jól érzik magukat. remélem...én is az enyémben, hagy ne kerüljünk egy lapra...