Azért jó abból a szempontból a nagyvállalat, hogy néha meglepődsz olyanokon, hogy bemutatkozik egy félisten neked, hogy you know, nekem írod a kéréseket, amiket én megoldok neked. nem mintha ettől ismernénk egymást, csak az emailek másik végére én sose képzelek embereket, plána nem élyen féléket.

Diákéveim története

Ezzel a címmel fogok könyvet írni a nagy mutyitengerről, ahogy a diplomám után még évekik színleltem a diáklétet. Most éppen valami titkár képzésbe iratkozom be holnap, miután kiiratkozok a protokoll iskolából. Mert így még egy extre fél évet nyerek magamnak, hogy maradhassak biztos, ami biztos tündi-bündi mindent tudó és megmondó gyakronoknak a multinacionális vállalat hierarchiájának alján, munkamennyiségben a tetején.
Közben pedig egy olyan munkára vágyok, ahol intelligens emberekkel dolgozhatok együtt, ahol nem kell megmagyarázni mindenkinek, hogy milyen világban élek én, hanem vágják, hogy hova kell járni, mit érdemes nézni, és el is járnak ezekre a helyekre...

Nagy sznob kreatív világ gyermekeivel akarok dolgozni. Bár lehet, hogy relationshipben is ugyan erre vágyok... Ugyan azok az igényeim mind a két dologban? Mindegy, csak lehessen okosnak lenni...

Ma hétszázszor kérdezték meg tőlem, hogy akkor melyik cafeteriára mi vonatkozik, mert a csoportban én vagyok a MindentElolvasó és a MindennelKépbenLevő ember... Na a cafeteria mondjuk nem vonatkozik rám. Ezen 4x meglepődik mindenki, úgyhogy ma olyan szintű hálát éreztem a kis GoodLearningOpportunity barátom iránt, mikor valaki újra feltette a kérdést és ezt mondta:
Zsófinak nem kell cafeteria, ő visszaadta, hogy osszák szét azok között, akiknek igazán szükségük van erre . (Erre volt aki azt kérdezte, hogy tényleg?)
Hála és köszönet ezért... nagyon jót nevettem.

Ha közgázból nem buktam volna meg, akkor most végeztem volna a vizsgaidőszakkal, de mebuktam, úgyhogy nem.

Egyébként ezzel mindösszesen annyi bajom van, hogy Pécs szép, de érthetetlenül messze van egy kis országhoz képest és én az elmúlt két hétben többször mentem érthetetlenül messzire, mint amennyit a jóérzéű utazási ingerem indokol.

tegnap megveregettük a vállunkat, hogy ezt csinálja utánunk valaki, mi mennyire jól megcsináltuk a kis életünket. ki is töröltem az ébresztőket a telefonomból, hogy én ezt letudtam, én oda már nem megyek.
na itt baszhattam el.
ma megkaptam, hogy péntekig minden tárgyamból jegyet kell szereznem, különben visszaveszik a diákom. és közgázból sem tanultam még, pedig holnap után lesz (semmi esély sztem). és még holnap egy állásinterjúra is el kell mennem délután, hátha (az időmbe mondjuk ez pont belefér... naná)
krach van, az a helyzet

vallási nevelésem története

Amikor a keresztanyám meg a keresztapám a keresztszüleim lettek egy pár voltak. Azóta eltelt vagy 21 év és ők már réges réges rég nem egy pár. Voltak házasok (nem egymással), sőt van, aki most is házas, és volt azóta jópár kapcsolaton is túlestek. Amikor előveszik, azaz keresztanyám előveszi a keresztszülő programot, mindván, hogy nekem csináljanak programot általában nem a közös vallási nevelésem a végcéljuk. Inkább egy asztal köré akarnak szerveződni. Tavaly így voltunk a szülinapomon vacsorázni. Én mondjuk ezeket az alkalmakat roppant mód szórakoztatónak tartom, merthogy a nagybátyám, aki jelen esetben keresztapaként van jelen szórakoztató ember és átlát a keresztanyám, aki egyébként kicsit főnököm is szervezkedésein és ennek megfelelően viselkedik. Ezt én is látom, ezen szórakozom jól. Viszont amíg a nagybátyám tud velem tényleg egy asztal köré szerveződni, addig ezt a kersztanyám a vallási nevelésem nélkül (tehát a hármasban találkozáson túl) fel nem vállja. (mert ugye annak részéről semmi értelme) Ennek a történetnek ma gyönyörű megnyilvánulását éltem át. Keresztapám meghívott egy koncertre, cserébe, hogy elintézem neki meg a mókuskájának a jegyet, ilyesmit. Persze én így effektíve egyedül mentem. A keresztanyám erre beszervezte a legjobb barátnőjét társaságnak (magyarul kémnek az új nő koordinátáira vonatkozóan). A barátnő ismeri a szitut, nem kémkedett, nem is látta a csajt, mire a koncert végére mind a ketten sms halmokat találtunk a telefonunkon, benne kérdésekkel a mókuskáról. Hát nem aranyos... :) De. Ja és holnapra hirtelen meghívást kaptam a barátnőhöz szilveszteri partira, ahol ott lesz a keresztanyám (és a férje és a gyereke). Gondolkozom, hogy elmenjek-e. Én roppant jól szórakoznék, mint az ilyen estekben lenni szokott, sőt meg lehetne fejelni azzal a dolgot, hogy a drága keresztmama a gyerekeknek csinál programot, amíg én a férjekkel és a barátnővel felnőtt dolgokról beszélgetek és iszogatok... Ilyen muhahahahah röhögés támad bennem a gondolatra, de nem vagyok biztos benne, hogy helyes magamaban erősíteni a gonosz kis jóérzést, mert akkor lehet, hogy jövőre egész éveben ilyen leszek :)

tudom, hogy három és fél év nem itthon lakás után már nem nagy szám azon vekengeni, hogy jajj milyen furcsa, hogy két otthonom van. viszont valamiért mégis fontos ez nekem, mert elég furcsa érzés volt a saját szobámban a saját ágyamba befeküdni, hogy na akkor most az ágyban reggelizek, miközben filmet nézek és mindeközben arra gondolni, hogy na most pont olyan jól esik ez, mint otthon. először igazán megcserélődött bennem az első hely...

egy kicsit azért még kiélvezem, hogy az én szobám az én szobám. lefotóztam a lila falakat, a függönyöm, a képeim úgy, ahogy most vannak, hogy nehogy eltűnjön. igazán szerettem ebben a szobában lakni. sajnos jelenleg kicsit már inkább raktár, vendégszoba és mosókonyha, de azért még mindig az én apróságaimmal van tele. minden esetre a tanuláshoz nincs benne elég fény... kénytelen vagyok ezért egész nap filmet nézni és ágyban heverészni, mint otthon.