mondanám, hogy elbújnék a világ elől, de talán most is az abaj, hogy kicsit túlságosan is el vagyok bújva... nem vagyok túl lelkiismeretes kapcsolattartás terén...pár emberrel még működik a dolog, de a nagytöbbséget időhiányra hivatkozva a valóságosnál többször hárítom...aztán ez az egész valahova oda gyűrűzik be, hogy érzem, hogy valami szúr belül és ki fog töni pár napon belül, de ebből vagyon nagy bőgés, vagy eszméletvesztés lesz...szívem szerint mind a kettőt megakadályoznám. mindezek mellett meg hiperszenzitív lettem az emberi érintésekre, az illatokra...vagy túlreagálom őket, vagy egész egyszerűen undorodom tőlük...
hülyeség az egész
azért gondolkodom ilyeneken, mert nem vagyok egészen jól összerakva és megborít már az is, ha majdnem elkések, mert visszaaludtam...anett a hős...érezte, hogy ez lesz, megmentett és felkeltett...csak a tudat..az nyomaszt...