csütörtök, április 8

family

hosszú lesz, de muszáj leírnom, mert büszkeséggel tölt el a gondolat, hogy meghatározó szerepbe kerültem.
Szóval úgy kezdődik a sztori, hogy Apa 11 év körül járt, mikor megszületett a legkisebb leánytestvérkéje. Mire ez a testvérke 6 éves lett az én szüleim már nagyban és szerelmesen jártak egymással. Szóval mire Réka öntudatra ébrett, serdülni kezdett, akkor az én Anyám volt neki a felnőtt nő, aki adott neki a parfümjéből, akivel elmentek együtt cukrászdába, stb. Aztán mire Réka már végképp észhez tért és maga is felnőtt nő lett, addigra én már ugyan olyan függője lettem, mint ő egykor Anyának. Én mentem vele sétálni, meg a fiújival és Pesten is meglátogattam és egyébként is ő volt a menő nagynéni. Aztán én cseperedtem kicsit nagyobbra és most neki van három kiskorú lánya, akik épp abban a korban vannak, hogy mint unokatestvér abszolút nyertem náluk a szerepet, amiket korábban idősebb nőrokonaim már eljátszottak. Szóval bátran fekszem be a szobájukba a szőnyegre és faggathatnak, én is faggatom őket...Engem mondjuk érdekelne a babaházuk is, de ha 4en fekszünk azon a szőnyegen, akkor mi már csak nagylányok lehetünk, nem lehet csak úgy lazán nekiállni babázni. Majd máskor...
Aztán egyszer majd az én lányomnak is ott lesznek mind a hárman :D Tetszik,hogy valami igazán jól működik a családomban...

Nincsenek megjegyzések: