Kiveszek két nap szabadságot... Se dolgozni, se tanulni, se szomorkodni nem akarok, esőt se akarok látni... Pénzt akarok költeni és napsütésben feküdni úgy, hogy semmi, de semmi dolgom... Emberekkel akarok találkozni, de azokkal csak finoman, csak válogatott társasággal, mert az alapvető emberiszonyom nem csökkent az elmúlt hetek alatt.
Hát ahogy kinézek az ablakon a napsütéses rész kicsit nehézkes lesz, de akkor meg elmegyek moziba, ott időjárástól függetlenül úgyis mindig sötét van.
De lehet, hogy inkább csak az ágyamban akarok feküdni, filmet nézni, olvasni...
Nincs kedvem hazamenni sehonnan... évek óta mindig nekem kell hazamenni, mindig én vagyok az aki ott ál indulásra készen az ajtó közelében, de nincs kedve elindulni... Legyen már úgy, hogy hozzám jönnek az emberek... Anett tegnap megpróbálta de én épp hattyú halálát játszottam egyedül. Értem én a helyzetet... kollégiumba hülyeség menni, szar érzés valami idegen ágyára leülni, mert ugye az enyémen én ülök... ááááá
végülis mindegy is... csak a mai napot éljem túl