reggel még azt hittem, hogy az a legnagyobb baj ha az ember késik másfél órát... nem nyert... azon gondolkozni, hogy mi lesz itt, ha bejön a lakásba, hogy meddig bírják a zsákok, hogy meddig bírják a kerítések...a hámori tó zsilipeit próbálják leengedni, hogy ne szakadjon át ott a gát... ha az átszakad, akkor itt mindennek vége... így is olyan erővel folyik a víz, hogy elvisz, ha nem koncentrálsz... délelőtt még mikor homokzsákokat pakoltunk az utca túl végén örültem, hogy ez minket nem érint, nekem nem kell sírnom...mire hazaértem, már volt min aggódni.... a gázkazánunkat ellepte a víz, az áramtól is centikre van... anya összepakolta az iratainkat, hogy azt már ne kelljen, ha esetleg menni kell
de milyen dolog már ezen gondolkodni, hogy mi van ha menni kell? mert itthagyjuk a lakásunkat?
ennyi tulajdonunk van...meg az autó, ami most félig pakolt csomagtartóval várja, hogy mi van ha menni kell... sose gondoltam volna, hogy ilyen előfordulhat velünk